Keresés a Bibliában

Fenyegető jövendölés Babilon ellen.

50 1Ezt az ítéletet mondta ki az Úr Babilon ellen, a káldeusok országa ellen, Jeremiás próféta szavával.

Babilon elesik, Izrael megszabadul

2Hirdessétek ezt a nemzetek között és hangoztassátok; ne titkoljátok el, hanem mondjátok: „Babilont elfoglalták; Bél szégyent vallott, letaszították Merodákot. Bálványai mind megszégyenültek, faragott képeit letaszították.” 3Mert felvonul ellene északról egy nép, hogy országát pusztasággá tegye; senki sem lakik benne többé, ember és állat elmenekül, eltűnik onnét. 4Azokban a napokban és abban az időben Izrael fiai visszatérnek. Sírva jönnek majd meg, az Urat, az ő Istenüket keresve. 5Megkérdezik a Sionba vezető utat, és arrafelé fordítják arcukat. „Gyertek – mondják –, csatlakozzunk az Úrhoz, örökkévaló szövetségben, amelyet feledés soha nem boríthat.” 6Elveszett juhnyáj volt az én népem; pásztorai félrevezették és bujdosni hagyták a hegyekben; hegyről halomra vándoroltak, s megfeledkeztek tanyájukról. 7Aki csak rájuk talált, emésztette őket. Ellenségeik így szóltak: „Mi nem vagyunk hibásak; azért történt ez velük, mert vétkeztek az Úr ellen, aki az igazság legelője és atyáik reménysége.” 8Vonuljatok ki Babilonból, a káldeusok országából! Menjetek! Tegyetek úgy, mint a kosok, legyetek a nyáj vezérei. 9Nézzétek, magam bujtok fel egy sereg hatalmas népet Babilon ellen. El is jönnek észak földjéről, csatasorba állnak ellene és elfoglalják. Nyilaik a győztes harcoshoz lesznek hasonlók, aki nem üres kézzel tér haza. 10Káldea akkor prédává lesz; zsákmányolói kedvükre kifosztják. 11Csak örüljetek, csak tomboljatok, ti, akik kifosztottátok örökrészemet! Csak ugrándozzatok, mint a szilaj borjak a füvön, és nyerítsetek, mint a mének! 12Anyátokat rettentő szégyen érte, megszégyenült, aki szült benneteket. Igen, utolsóvá lett a népek között, pusztává, parlaggá, sivataggá! 13Az Úr haragja miatt nem lesz többé lakója, hanem kihalt pusztasággá válik. Aki csak elmegy Babilon mellett, megborzad, és felszisszen ennyi csapás láttán. 14Sorakozzatok fel Babilon ellen, körös-körül, mindnyájan, ti íjászok! Lőjetek! Ne kíméljétek a nyilat! 15Hallassatok csatakiáltást mindenfelől! Lám, megadja magát! Bástyái leomlanak, falai romba dőlnek. Ez az Úr bosszúja: Álljatok bosszút rajta! Ahogy ő bánt másokkal, úgy bánjatok vele! 16Irtsátok ki Babilonból a magvetőt, és azt is, aki sarlót fog aratás idején. A pusztító kard elől menekülve térjen vissza mindenki népéhez, és fusson haza a maga országába. 17Izrael elszéledt nyáj volt, oroszlánok kergették széjjel. Először Asszíria királya evett belőle; aztán Nebukadnezár, Babilon királya rágta le csontjait. 18Ezért mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Most hát megbüntetem Babilon királyát és országát, amint annak idején megbüntettem Asszíria királyát. 19De Izraelt visszavezetem legelőire, hogy legelésszen a Kármelen és Básánban, és jóllakjék Efraim hegyein meg Gileádban. 20Azokban a napokban és abban az időben hiába keresik Izrael gonoszságát, nem lesz sehol; hiába, Júda vétkeit nem találják többé. Mert akiket meghagyok, azoknak megbocsátok.

Jeruzsálemben kihirdetik Babilon pusztulását

21„Vonulj fel Merataim földjére, vonulj fel ellene, és Pekód lakói ellen! Üldözd őket, forgasd jól a kardot, tedd teljessé pusztulásukat – mondja az Úr. Tedd meg mind, amit parancsoltam!” 22Csatazaj tölti be az országot, és rettenetes a pusztulás. 23Hogy összetörték és összezúzták az egész föld kalapácsát! Mekkora borzalommá lett Babilon a népek között! 24Csapdát állítottak neked, s te beleestél, anélkül, hogy észrevetted volna. Utolértek és megragadtak, mert az Úr ellen próbáltál harcba szállni. 25Az Úr megnyitotta fegyvertárát, és előhozta haragjának fegyvereit. Mert az Úrnak, az Istennek műve az, ami most a káldeusok földjén végbemegy. 26„Zúduljatok rá egytől egyig; nyissátok ki magtárait. Halmozzátok fel a zsákmányt, mint a gabonát, rakásba, vessétek átok alá, ne maradjon belőle semmi! 27Irtsátok ki minden bikáját, a vágóhídra velük! Jaj nekik, mert eljött a napjuk, megfenyítésük ideje!” 28Már hallatszik azok hangja, akik Babilonból elmenekültek, és eljöttek, hogy hirdessék a Sionon az Úrnak, a mi Istenünknek bosszúját.

Az arcátlanság bűne

29Hívjátok össze az íjászokat Babilon ellen! Mindnyájan, akik kifeszítitek az íjat, vegyétek körül, és ne hagyjátok, hogy elmeneküljön. Fizessetek meg neki, úgy, amint megérdemli; bánjatok vele úgy, ahogy ő bánt másokkal. Fizessetek meg neki, amiért arcátlanul viselkedett az Úrral, Izrael Szentjével szemben. 30Igen, elesnek utcáin ifjai, és harcosai is elvesznek azon a napon – mondja az Úr. 31Most ellened fordulok, „arcátlanság” – mondja az Úr, a Seregek Istene. Eljött a napod, elérkezett megfenyítésed ideje. 32Az „arcátlanság” meginog, sőt összerogy, senki sem lesz, aki fölemelje. Tüzet gyújtok majd városaiban, s az megemészt mindent körülötte.

Az Úr Izrael megszabadítója

33A Seregek Ura mondja: Elnyomatást szenvednek Izrael fiai; akik fogságba hurcolták, erős kézben tartják, és nem akarják őket szabadon bocsátani. 34De erős a szabadítójuk: a „Seregek Ura” a neve, ő karolta fel ügyüket. Ő hoz békességet a földre, de rettegést is Babilon lakóira. 35Kardot a káldeusokra, Babilon lakóira, fejedelmeire és bölcseire! 36Kardot jósaira, hogy eszüket veszítsék, kardot harcosaira, hogy reszkessenek! 37Kardot a benne lakó népekre, hogy asszonyokhoz váljanak hasonlóvá! Kardot a kincseire, hogy zsákmányul essenek! 38Kardot a vizeire, hadd száradjanak ki! Mert bálványok földje az, és lakói a bálványok miatt elvesztették józan eszüket. 39Ezért vadmacskák és sakálok tanyáznak majd benne, és struccok találnak ott pihenőhelyet. Nem fogják lakni soha többé, nem építik föl nemzedékről nemzedékre. 40Mint ahogy felforgatta Isten Szodomát és Gomorrát, szomszédos városaival együtt – mondja az Úr –, úgy nem lakik ott többé ember, nem telepszik le senki a földjén.

Az északról jövő ellenség és a Jordán oroszlánja

41Egy nép közeledik északról, egy hatalmas nemzet; a föld végső határairól harcos királyok indulnak útnak. 42Íjat és lándzsát ragadnak, kegyetlenek és könyörtelenek. Lármájuk, mint a tenger zúgása. Lóra kapnak, és mind készen állnak a harcra, ellened, Babilon leánya. 43Amikor Babilon királya meghallja hírüket, elernyed a keze; szorongás fogja el, és olyan fájdalom, mint a vajúdó asszonyt. 44Nézzétek, hogy tör elő az oroszlán a Jordán sűrűjéből az örökzöld legelőre. Így űzöm el őket hirtelenül, s a választottamat rendelem föléje. Mert ki mérhető hozzám? Ki vonhatna felelősségre? És melyik pásztor állhat meg a színem előtt? 45Most hát halljátok, mit határozott az Úr Babilon felől; és a tervet, amit kigondolt a káldeusok országa ellen: Még a nyáj legkisebb juhait is elhurcolják, és ennek láttán legelőik is elszörnyednek. 46Babilon elestének zajára megrendül a föld, és jajszavát hallani fogják a népek között.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet